jQuery Carousel

CIKKEK, ÚJDONSÁGOK

FirstStep Academy EU 2019

 

A Mikrotrade Kft. részt vett májusban, az amerikai Zinpro cég által minden évben megszervezett FirstStep Academy nevű szakmai rendezvényen. Az idei évben a helyszín Hollandia volt, azon belül Mierlo városa. A rendezvény fő témáját a kor újdánsága, a robotfejés és az akörüli teendők adták. A takarmányozás, a tartásmód, az elhelyezés és még sok más tényezőnek meg kell felelnie, ha a fejést automatizált rendszerrel szeretnénk végezni. Ezekről is részletes tájékoztatást, sok információt kaphattunk a rendezvény során.

 

 

 

A program két főbb részből tevődött össze:


1. Szakmai előadások, amelyeket nagyszerű, neves előadók tartottak az érdeklődők, meghívottak számára.
2. Gyakorlati bemutatók, „workshopok”-ok helyi automatizált rendszerű szarvasmarhatelepeken.

Az előadások során szó volt az automatizált fejőrendszerekben - „Automata Milking System”(AMS) – zajló folyamatokról, problémákról, mint például a hőstressz hatásáról, a csoportonkénti takarmányozásról, a trancíziós időszakról, a lábak állapotáról, a sántaságról és annak elkerüléséről. Az ismereteket a világ több pontjáról érkező szakemberek, egyetemi oktatók, kutatók adták át a résztvevőknek.

Az elméleti oktatás mellet a teleplátogatások alkalmával gyakorlati bemutatók zajlottak. Működés közben figyelhettük meg a fejőrobotokat, a TMR rendező robotokat, illetve a trágyakezelést végző robotokat is.  Az automata technológián kívül más hasznos tartástechnológiai és körmözési tanáccsal is elláttak minket.

 

 

Összességében nagyon tartalmas és szakmailag hasznos pár nap volt a Hollandiában eltöltött idő és reméljük az ott szerzett tapasztalatokat át tudjuk adni partnereink számára.

 

 

 

 

 

 

 

 

<<<vissza az újdonságokhoz

bemutatkozás | újdonságok | termékeink | lábegészségügy | kapcsolat | karrier

Mikrotrade KFT. - Takarmányozás, takarmány kiegészítő mikroelemek, élesztők, állategészségügy, lábegészségügy.
Sertés, szarvasmarha, baromfi és lovak részére készített takarmány-kiegészítő adalékok.

www.mikrotrade.hu

Székhely:
1174 Budapest Bulyovszky utca 30.

Iroda:
2315 Szigethalom, XI/a utca 10.

Tel/Fax:
+36 24 656 193

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugrás a Google térképre Ugrás a Google térképre Ugrás a Zinpro honlapjára Ugrás a kezdőlapra